Azt hiszem nincs olyan kolozsvári teológus hallgató, akit ha éjjel álmában felköltenek, ne tudná idézni az ennek az írásnak a címét is ihlető szentírási részt vagy épp a deuteronomista reform évszámát. De azt hiszem olyan sincs, aki ne tudná hol van a világ közepe, melyek a heuréka szövegek, kit kell keresni, ha a II. vatikáni zsinat dokumentumait venné górcső alá. Akinek van füle a hallásra, hallja meg, amit mondani akarok. Véndiákként. Az egyházban tevékenykedő egyszerű laikusként. Amolyan bíztatásként, hogy teológiát tanulni klassz. Mert tíz év távlatából is úgy gondolom érdemes volt elkezdeni, folytatni s majd remélhetőleg befejezni. Habár a tanulási folyamat egy életen át tart. S azon túl is. Nem?

            Hadd kezdjem az elején. 2011 őszén érkeztem Kolozsvárra. Falusi lányként, elveszve a nagy tömegben és zajban. Akkor jártam először itt, azt sem tudtam mi, merre visz. A város s benne minden idegen volt a számomra. Nem igazán hittem, hogy valaha megszokom a nagyvárosi létet. Nehéz is volt az első év. Ismeretlen hely, emberek, viselkedések, tömeg, rossz levegő, minden gátolt abban, hogy megtaláljam a helyem. Ha esett az eső, az emberek megbolondultak, szaladtak, ütöttek le az ernyővel az útról, a buszról. Aztán ahogy teltek az évek, a falusi lány rádöbbent, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Beilleszkedni, megszokni, keresni, találni is. Immáron 10 éve élek itt, az otthonommá vált Kolozsvár. Bevallom, ma sem szeretek esős időben kilépni a lakásból, de türelmesebb, megértőbb lettem. Folytassuk? Akinek van füle a hallásra, hallja meg, amit mondani akarok.

Lassan könyvet lehetne írni. De majd fogok. Aranyköpéseket is gyűjtöttem az oktatóimtól (természetesen, mint jó diák, óra közben), majd a Kar 25 éves ünnepségén átadom nekik. Nem mondom, hogy jó és eminens diák voltam, de érdekelt, foglalkoztatott a teológia. Főleg a lelkiség. Én azt gondolom, nem attól lesz valaki igazán jó teológus, hogy színtízessel végzi el az egyetemet, hanem ha a világ s benne minden érdekli, foglalkoztatja, továbbgondolásra és konkrét tettekre sarkallja. Nem szégyen megbukni egy-egy vizsgán sem. Remélem, a tanáraim nem olvassák ezt. J Egyébként a doktori tanulmányaim elején spiritualitás szemináriumot tartottam sok izgalmas témával. Többek között a vizsgán való megbukás is szerepelt. Akkor meséltem a hallgatóknak, hogy egyszer én is megbuktam. Ráadásul szimbolikából. A kereszt volt a téma. Hogy megtanultam-e egy életre a leckét? Természetesen. Ha éjjel álmomban felköltenek is tudom a kereszt ábrázolásait, jelentését, mindent, ami hozzá kapcsolódik. Groteszk vagy sem, doktori tézisemet liturgikából írom. Szóval, egy bukás után is tovább lehet menni, tanulni, fejlődni. Folytassuk!? Akinek van füle a hallásra, hallja meg amit mondani akarok.

Mesteris éveim végén jött a felkérés, hogy legyek a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség pasztorálasszisztense. Azt sem tudtam, a szó mit takar, nemhogy mi lesz az én feladatom. Jó, hogy tudta az, aki erre hívott. Vezetett, óvott, megtartott. Végig. Szép időszak volt, szeretettel gondolok az ott eltöltött évekre. Múlt idő már, hisz most, amikor ezeket a sorokat írom már ennek a történetnek is vége van. Időközben az erdélyi Mária Rádió munkatársa is lettem, így maradtam az egyház berkein belül. Szeretem, amit csinálok. Nap, mint nap arra törekszem, hogy a teológián illetve a szociális munkán tanultakat beépítsem egy-egy műsorba, beszélgetésbe, jelen legyek úgy a világban, ahogy jelen voltak és vannak azok a tanáraim, akikre felnézek, akiktől sokat tanultam és tanulok az életről a mai napig. És nemcsak. Folytassuk!? Akinek van füle a hallásra, hallja meg amit mondani akarok.

Az élet nem kevés kihívások elé állított. Nem lennék ott, ahol vagyok, és nem lennék ott, ahol leszek, ha nem költöztem volna Kolozsvárra, nem tanultam volna teológiát, ha nem lettek volna olyan kiváló oktatóim, akik a tudás átadása mellett a világban való helytállásomat, a másokra való figyelés gyöngédségét erősítették volna. Ha újra kezdhetném, újra teológiát választanék. Akkor is, ha nem lennék egyházi alkalmazott, ha a fizetésből nem tudnék megélni, ha nagyobb megbízatást, rangot kapnék. Sokan azt hiszik, hogy a teológia unalmas és elvont. Elmélet. Pedig nem. Vagyis lehet, hogy miközben tanulsz, és éjszakákat nem alszol a szesszió végett az, de amikor kikerülsz terepre, el kezdesz dolgozni egy adott munkahelyen, rájössz, hogy milyen értékes volt az egyetemen elsajátított tudáshalmaz. Mert meg tudsz oldani egy-egy nehéznek bizonyuló helyzetet, másképp vagy jelen a szenvedő mellett. Elmélet nélkül nincs gyakorlat. Azért kell tudni az éjszaka felköltős témákat és évszámokat, hogy hosszú évek távlatából is meg tudd válaszolni a kérdéseket. Soha nem felejtem, keresztelésre készültem. A plébános a szertartás elején azt kérte tőlem, hogy mondjam el az Egyházi Törvénykönyv alapján a keresztszülő feladatát. Kívülről tudtam. Megtanították, megtanultam. 872. kánon, így szól: „A keresztszülő feladata, hogy a felnőtt keresztelendőnek a keresztény beavatásban segítségére legyen, a keresztelendő gyermeket pedig szüleivel együtt a keresztségre bemutassa, és azon fáradozzék, hogy a megkeresztelt a keresztségnek megfelelő keresztény életet éljen, és az ezzel járó kötelességeket híven teljesítse.” Folytassuk? Fogjuk. Ősszel. A Kar 25 éves ünnepségén. Addig is remélem, hogy mindannyian szeretettel, hálával, jóérzéssel és sok-sok köszönetmorzsával gondoltok az emberileg, szakmailag legtöbbet adott egyetemén töltött éveitekre. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!

Ferencz Emese